Pálos70 az egyik legnagyobb zarándok eseménye a Mária Útnak

cikk, szerző: sodi

Mind a résztvevői létszámban mind lelkületében minden évben fejlődik, gyarapszik. Egyre többen érzik meg a különbséget a zarándoklat és a túra között. Igazi összefogás mutatkozik meg a zarándoklat mögött

Zarándokutak képviselői önkéntesen szolgálnak azért, hogy mindenkihez eljusson a közösen képviselt lelkület. Erről hallhatunk ebben a podcast-ban, mindezt egy pontfelelő szemével.

A pont felelős dolga, hogy megrakja a résztvevők hátizsákját igazi útravalóval. Nemcsak frissítővel, de lelki ajándékokkal is. Mind e közben persze a szolgálók is “töltekeznek”. Ajándékok, amelyek minden évben adatnak, minden évben máshogy, máskor, de minden szolgáló megkapja azt. Lehet az egy visszatérő zarándok ismerős mosolya, egy váratlan köszönetnyilvánítás vagy a hajnali útjelzésként használt mécses folyam.