Résztvevői visszajelzések a pápalátogatásra induló vonatos zarándoklatról

cikk, szerző: sodi

Előző bejegyzésünkben bővebb beszámolót olvashattatok a pápalátogatásra szervezett vonatos zarándoklatunkról, amelyben kiemeltük az esemény technikai, illetve lelki és közösségi értelemben vett sikerességét.

Legnagyobb siker azonban az a sok megerősítő üzenetet, amit a Tőletek kaptunk. Álljon itt pár, amely igazolja, hogy Isten kegyelemből bőven jutott erre a zarándoklatra:  


“Kedves Mária Út Egyesület! Kedves Szervezők! 

Köszönjük a vonatos zarándokutat Csíksomlyóra, Székely János püspök atya kíséretét, gondolatait, imáit, a szervezést, a közös imákat, énekeket az úton, együtt veletek!  

Hálás szívvel és imával: a K. Család”



“Hálásan köszönjük a csapatnak ezt a fantasztikus élményt! Minden szempontból tökéletes volt a szervezés! Lelkileg életre szóló töltést adott ez az egyben keresztény, egyben nemzeti élmény. Esküvőnk előtt egy héttel tökéletes az időzítés is. :-)”



“Kedves Püspök Atya!

Köszönjük ezt a fantasztikus tanúságtételt és példamutatást, ahogy püspökként egész végig kora reggeltől késő estig alázattal es hihetetlen felkészültséggel “legeltette a rábízott bárányokat”. 

Külön köszönet a közbenjárásért, aminek következtében elállt az eső, amikor kellett. :-)

Hitünkben megerősödve térünk haza.

Isten áldását kérjük Önökre!

Üdvözlettel

K.&A.”



“Köszönöm a nagyszerű élményt, igazán hálás vagyok, hogy a Mária Út Egyesületet választottam!

A kegytemplomtól végig Csíkszeredán át az állomásig zengtük a kétszeres imát, Szűzanya és a népek (földiek és égiek) örömére. Hála legyen!

Szeretettel: I. (Zalaegerszeg)”



“Hálásan köszönöm a nagyon szép zarándokutat! 

A vonat kényelmes, az étkezőkocsi is nagyon családias volt. Útitársaim is mind szeretetre méltóak voltak.

Az egyes kocsik kísérői is nagy szeretettel törődtek velünk. És a zarándoklat igazi lelkiségét megteremtő Székely János püspök atyának  ezer köszönet és hála. Ha a pápa miséje nem lett volna, akkor is mély lelki élményekkel gazdagodva tértünk volna haza.

A Jó Isten ezerszeres áldását kérem a szervezőkre, a Szűzanya vezessen Benneteket továbbra is!

S.”



“Szeretnénk megköszönni a munkájukat és a Mária Út Egyesületnek a szép zarándoklatot.

Különösen hálás szívvel gondolunk lelki vezetőnkre, Székely püspök atyára, aki igazi, fáradhatatlan pásztora volt a zarándokcsapatnak.

Isten áldja meg Önöket: K. L., K. Lné”



“Még nem telt el egy nap sem, mióta hazaértünk a zarándoklatról, s az átélt élmények még ülepedni fognak, de már most szeretném megköszönni a lehetőséget Önöknek, hogy csatlakozhattam a csoporthoz.

A mély lelki élményekben, amelyekben részesültem, megerősítettek hitemben és a pozitív irányú megváltozásom szándékában.

Isten áldja meg Önöket!

köszönöm szeretettel

                                     K. T.”



“Szeretném köszönetemet kifejezni a zarándokút megszervezéséért Csíksomlyóra.

Hibátlanul le volt szervezve, pontosan, precízen. Minden információval el voltunk látva.

Külön köszönet a  Rádió élő adásáért, Székely János püspök úr lelki vezetéséért, és a Böjte Csaba atyánál tett látogatásért.

Egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb. És biztosan máskor is részt fogok venni zarándoklaton Önökkel. Illetve szívből ajánlom ismerőseimnek, barátaimnak.

Őszinte tisztelettel, köszönettel :

L. Z.né A.”



“Én köszönöm ezt az életre szóló élményt!

Annyira jó volt minden!

Ferenc pápánk jelenléte, miséje, Csaba testvéréknél a program, Székely János püspök úr lelki vezetése, Tihamér atya, a zarándoktársaim - nem fogom elfelejteni!

És, ugye a Mária út szervezése, az utat megelőző lelki ráhangolódást segítő napi emailek, az önkéntesek kedvessége, segítőkészsége, a program összeállítása, a tisztaság a vonaton - a mellékhelyiségben is! - az ajándék emlékérme, a kendő, az, hogy felköszöntöttek a névnapomon!! -  szóval, szívesen megyek máskor is a Mária Úttal!

Köszönettel és üdvözlettel,

P.”



“Azt hiszem, annál jobb dolog nem történhetett velünk az úttal kapcsolatban, hogy eredetileg Gyesev-es zarándokként Hozzátok csatlakozhattunk.

Egy talpig profi, láthatóan már sok zarándokút szervezést maga mögött tudó csapatot ismerhettünk meg, sok-sok lelkes önkéntessel együtt.

Nagyon jól éreztük magunkat, első zarándokutam annyira megérintett, hogy tudom, ez csak a kezdet volt.... és a továbbiakban abban is biztos vagyok, hogy a következőket is Veletek teszem meg :-)

A vonatrádió külön hatalmas élmény volt, Püspök Úr hangja meg egyszerűen olyan nyugalmat és békét áraszt, hogy minden nap szívesen hallgatnám. 

Böjte Csabával és gyermekeivel való találkozás hab volt a tortán, a gyerekekből sugárzó őszinteség nagyon megfogott...

Az a figyelmesség, amit kaptam Tőletek névnapom apropóján, szintén nagyon megérintett...

Tényleg egy komoly lelki feltöltődést nyújtó, örök élményként megmaradó két napot tölthettem a Mária Utas csapattal.

Hálásan köszönöm mindazoknak, akik bármit tettek azért, hogy ez az út így sikerülhessen.

Imádkozok Értetek, hogy még sok-sok zarándokút megszervezéséhez legyen erőtök, energiátok!

Köszönettel:

B. A.”