Beszámoló műhelymunkáról

cikk, szerző: sodi

Műhelymunkát szervezett a Mária Út Közhasznú Egyesület Tapolcán, az EFOP-5.2.2-17-2017-00073 azonosítószámú projekt keretében 2019. március 30-án.

A műhelymunka a közel két hónappal ezelőtti, ugyancsak Tapolcán szervezett együttműködési tréning és műhelymunka témáit vitte tovább: a sport és spiritualitás kapcsolatára épülő események szervezése, résztvevők és szervezők toborzása, az események személyes és társadalmi hatásai voltak a workshop témái között.

A nyitó előadást dr. Szabó Tamás, a Mária Út Közhasznú Egyesület elnöke tartotta, hangsúlyozta, hogy nagyon fontos az olyan lelkes és elhivatott szervezők megtalálása, akik meg tudják szólítani az egyes események célcsoportját, lehetőleg élő kapcsolata van velük. A megfelelő „kulcsszemély” megtalálása nagyban befolyásolja az esemény sikerét.

A jelenlévő szakemberek dr. Szabó Tamás gondolataira reflektálva fogalmazták meg tapasztalataikat, a toborzás során hasznosnak bizonyult módszereiket. A szakmai megvalósítók és partnerek mellett az eseményen több olyan, egyházi és civil szférában dolgozó szakember is részt vett, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik a projekt szakmai tervében ismertetett célcsoportokkal való együttműködésben, illetve különböző események szervezésében. 

A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a (sport)zarándoklatok komoly, ez idáig kiaknázatlan lehetőségeket hordoznak magukban, amelyek révén a kulturális, közösségfejlesztő szervezetek bevonásával, együttműködésével komplex társadalommegújító programmá bővíthető a jelen projektben megvalósított tevékenység.