13. Sümegi gyalogos zarándoklat a Balaton felvidéken a hazáért

Időpontja: 2016.09.16. 16:09 - 18. 00:00
, 2016.05.13. 16:09, szerző: mozes

Sümeg Vár

2016. szeptember 16.-18.

2004-ben született ez a kezdeményezés. A zarándoklással ki akartunk szakadni a mindennapokból, s vágytunk a testi fáradtságra és a lelki emelkedettségre, közösségre, a természet csodáira, tanúságot téve hitünkről és áldozatkészségünkről. Felébresztettünk egy szép hagyományt, s minden évben megtesszük az utat Balatonalmádiból Sümegre. Ezen született meg a Mária Út álma. Mindenkit szeretettel hívunk, tartson velünk, gyalog. S aki nem tud velünk zarándokolni, várjuk a sümegi vasárnapi főbúcsú nagymiséjére, 2016. szeptember 18-án 10 órára. 

Indulás: 2016. szeptember 16-án, pénteken reggel 7 órakor Balatonalmádiból, a Szent Imre templomtól. Előtte fél órával gyülekezés. Három nap gyaloglás után, szeptember 18-án vasárnap 10 óra körül érkezünk Sümegre. Részt veszünk a Fájdalmas Szűzanya nagybúcsúján,   a búcsús szentmisén és a körmeneten.

A teljes táv mintegy 90 km. Az útvonal általában földúton, vagy gyenge forgalmú közúton halad. A szállás pénteken Vászolyon,  szombaton Tapolcán, közös szálláson lesz. Hozni kell matracot és hálózsákot. Lesz csomagszállító kísérő kocsi. Napközben a saját maguk által hozott élelmiszert fogyasztják a zarándokok, de érintünk boltokat is. Esténként főtt vacsora vár majd mindenkit. Sümegről a hazautazás egyénileg történik, ezért is jó, ha odahívjuk barátainkat, hogy várjanak bennünket, legyenek velünk a búcsún, a szentmisén, s segítsenek a hazatérésben. A zarándoklat közös étkezési és szállásköltségét, szállítási és szervezési költségeit a zarándokok közösen viselik, ennek mértéke személyenként 7000 Ft, amit induláskor a szervezőnél kell fizetni.  A szállás miatt a részvétel korlátozott létszámú, maximum 45 fő.

Amennyiben részt szeretne venni a zarándoklaton, kérjük, jelentkezzen a szervezőnél, Récsey Zsuzsánál a 06 30/2270784 telefonszámon, vagy pedig e mailben a  cursillo@bakonysoft.hu   email címen.

Könyörögjünk!

Kezedben vagyunk Istenünk. Kérjük áldásodat és az őrangyalok segítségét, hogy testi fáradtságunk szolgálja lelki emelkedésünket, s fogadd el áldozatunkat személyes szándékainkért és a hazáért a 13. Balatonalmádi- Sümeg gyalogos zarándoklaton. Ámen.

Szeretettel vár mindenkit a zarándoklat vezetője:  
Szabó Tamás  +36304676444  elnok@mariaradio.hu

2016.09.16. 16:09 - 18. 00:00

Útvonal adatok:
Sümeg - Balatonalmádi